Az OrthoGraph segít megtakarítani
az energiaválság megnövekedett költségeit

2022 elején még senki nem gondolta, hogy az energiaválság lesz az ok arra, hogy az épületek üzemeltetését jelentősen át kelljen gondolni.

Akkor még az energiaköltségek jellemzően nem haladták meg a teljes ingatlanüzemeltetési költségek 10%-át sem. Bár sokakban megfogalmazódott a zöldebb működés igénye, ez csak egy választható lépés, esetleg terv volt a sok többi között, nem pedig egy kényszerű elvárás.

Az energiaválság megjelenésével olyan váratlan, terven felüli költségek jelentek meg, amelyeket nem lehet félre söpörni. Minden nagyvállalati szektorban mielőbb kezelni kell azokat, másként nemcsak az adott cég versenyképessége romlik, de adott esetben teljesen el is lehetetlenülhetnek tevékenységek vagy az egész intézmény működése is.

Sokan a funkcióvágás, részleges lezárások felé nyúlnak megoldásként, de ez nemcsak az adott cég azonnali visszafejlődését jelenti, de sok esetben nem is valós lehetőség, mert a főtevékenységet lehetetleníti el. Kollégiumok bezárása egyetemek esetében, komplett tanszékek távoktatásba való átvitele, hotelek, éttermek bezárása legalább a téli időszakra olyan lépések, amelyeket ha egyátalán vissza lehet majd fordítani, akkor is csak sokára és nagyon fájdalmasan. Láttuk a COVID kapcsán, hogy iparágak az újranyitást követően is teljesen megborultak a munkaerő eltűnése miatt, mivel a vírus időszakban sokan átképezték magukat és már köszönik szépen, maradnak is inkább ott ahol vannak. És ekkor még nem is beszétünk az ügyfélvesztés problematikájáról, amit később nagyon nehéz lehet pótolni.

Az üzemeltetési BIM valós adatokkal való előállítása és a ráépülő lehetőségek nem is gondolnánk, hogy mekkora költségcsökkentést, azonnali megoldást tudnak nyújtani az energiakrízis kezelésére, sőt annál még többre is.

Sokszor kapjuk a választ, hogy ez már megint újabb beruházást igényel, ami részben igaz is, de vannak olyan pénzügyi megoldások, amelyekkel ha épp erre nincs rendelkezésre álló keret, akkor ezek ESCO modellben vagy biztonsággal hitelből is megvalósíthatók, valamint a megtakarított energiakeret azonnal pénzzé tehető a piacon ezzel is javítva a kihozatalt.

Ez a cikk az egyik legjobb példája annak, hogy az OrthoGraph üzemeltetési BIM az sokkal inkább pénzügyi, mintsem építészeti megközelítésű digitális iker megoldás – még akkor is, ha arra is jó, pl. ablakfelújításhoz a legjobb megoldás tud lenni.

Nézzünk néhány példát, ahol az üzemeltetési BIM előállításával azonnali eredményeket tudunk elérni, és ne csak az épületadatokra gondoljunk, hanem ökoszisztémában keressünk segítséget:

Világítástechnikai korszerűsítés

Számos cég, egyetem, iskola, bevásárlóközpont stb. esetében az egyik, ha nem a legnagyobb elektromos fogyasztó a világítás. Világításkorszerűsítéssel nemcsak jelentős megtakarítás érhető el a villanyfogyasztáson (51-65% jellemzően egy neonos, korszerűtlen rendszerhez képest), hanem ezzel párhuzamosan akár a szolgáltatási szint, azaz a megvilágítottság is emelhető ott, ahol az ma nem megfelelő. Ez tovább javítható “okos világítás” alkalmazásával, azaz pl. jelenlétérzékelők használatával, mint legkézenfekvőbb megoldással.

A világításkorszerűsítéshez az Operational BIM néhány nap vagy hét leforgása alatt akár sok 10 000 vagy néhány 100 000m²-nyi ingatlanon képes alaprajzzal és grafikus világítótest leltárral szolgálni. Ennek birtokában a világítás újratervezése és tendereztetése hetek, sokszor akár napok alatt megvalósítható. Itt a tervek alatt ne csak a technikai megvalósítást értsük, hanem pontosan tervezhető fogyasztáscsökkenést is, ami megtakarítást eredményez és értékesíthető maga a megmaradt lefoglalt keret is.

Nyílászáró konszignáció

Ha már grafikus leltárról szóltunk, akkor vegyük elő a legtriviálisabb energiafelhasználás csökkentési lehetőséget is, a nyílászárók cseréjét. Itt persze nem ám mindent ész nélkül, mert az nemcsak nagy beruházás lehet, hanem jelentősen megakaszthatja az intézmény működését is.

Az OrthoGraph grafikus leltározásával az ajtók, ablakok grafikusan, pozícióikkal, dimenzióikkal, állapotukkal, hőszigetelési paramétereikkel együtt nagyon gyorsan felvehetők. Ez napokon belül ad arra lehetőséget, hogy felmérjük, hogy melyek azok a nyílászárók – jellemzően északiak – amelyek cseréjével leginkább csökkenthető a fűtési számla és melyek azok – jellemzően a déli oldalon lévők –, amelyeken egyszerűen árnyékolók telepítésével a hűtési igény csökkenthető minimális beruházással.

Mivel az Operational BIM része az egyes eszközök egyedi paraméterezhetősége, azaz az állapotok pontos felvétele is, így akár az OrthoGraph Excel kimenetének segítségével tényleg egyszerű azokra a nyílászárókra fókuszálni, priorizálni, amelyek a legnagyobb energicsökkentést fogják eredményezni a legkisebb beruházással. Ezt segíti még az is, hogy amennyiben a modellbe lehelyezésre kerül egy észak-jel megfelelő orientációval, akkor ez az információ még az Excel kimenetbe is bekerül minden egyes nyílászáróhoz és falhoz is ezzel is segítve az energiamegtakarítás tervezését – akár ajtók, ablakok cseréje esetén, akár falszigetelés esetén is.

Nagy fogyasztók grafikus leltározása

Mert az, hogy már megvannak meglévő klímák, légkezelők, kazánok, kompresszorok és egyéb nagy villany vagy gázfogyasztók nem jelenti azt, hogy megéri ezeket tartani is. A jelenlegi energiaár drágulás bizony versenyképessé teszi a korszerűtlen berendezések mielőbbi cseréjét, felülvizsgálatát.

Az üzemeltetési BIM segítségével az alaprajzokon túl rögzíthető a berendezések pontos helye, állapota, ellátott feladata, típusa, áramfelvétele vagy gázfogyasztása és máris tervezhető, tendereztethető egy korszerűsítő beruházás és annak megtérülése. Így nem mindent, hanem csak a valóban nagy fogyasztókat ki tudjuk cserélni a leggyorsabb megtérülés eléréséhez.

Ahol bizonytalan az, hogy egy fogyasztó jól teljesít-e, vagy sem, azokat a fogyasztókat könnyen mérhetővé lehet tenni, “felokosítani”, ami az ökoszisztémában azonnali pontos elemzésre ad lehetőséget. Üzemeltetési BIM a berendezések felleltározásához, okos mérők behelyezése vagy meglévők okosítása a valós fogyasztási adatok rendelkezésre állásához és elemző alkalmazások, energetikai tanácsadók alkalmazása a jó döntések meghozatalához. Mind rövid, mind hosszútávon látványos eredménnyel szolgál.

Itt is a megtakarításon túl a fennmaradt energiakeret értékesíthető azonnali bevételt eredményez.

Mérők okosítása és almérők behelyezése, költségallokáció

Mind jól tudjuk, hogy ami “ingyen” van, azaz korlátlanul kapjuk, arra senki sem figyel oda. Hányszor látunk intézményeket, ahol a dübörgő klíma mellett nyitva vannak az ablakok, vagy ugyanitt épp a radiátorok fűtenek maximumon. Sokszor a hétvégére bekapcsolva felejtett klímák hűtik a használaton kívüli helyiségeket, esetleg a nagy fogyasztókat, gyártó vagy egyéb berendezéseket is bekapcsolva felejtve. Ennél még rosszabb, amikor pl. egy egyszerű szűrőcsere elhagyása miatt egy fancoil maximum teljesítménnyel próbálja átvinni a kívánt levegőmennyiséget vagy elérni a kívánt hőmérsékletet a helyiségben ezzel nemcsak nagy fogyasztást generálva, de annak élletartamát is jelentősen lerövidítve.

Létezik olyan technológia már ma is, amivel percek alatt – és ezt értsük szó szerint – felokosíthatók mérőórák, mérhetővé tehetők szűrők telítettsége vagy érzékelhető a berendezések üzemelése pl. az ablakok nyitottsága mellett.

A legegyszerűbb okoseszköz, amivel a víz és villanyórák mérhetővé tehetők

Az új energiaárak ennél többre is igényt támasztanak: ne csak mérjünk, de avatkozzunk is be, azaz alakítsunk ki épületautomatizálási megoldásokat legalább a nagy fogyasztókon.

Élő példaként láttunk olyat, hogy két azonos kazán folyamatos mérésével kimutatható volt, hogy az egyik gázégője sokkal több gázból állította elő ugyanazt a hőmennyiséget, mint a másik. Itt pár százezer forintos beruházással – égőcserével – óriási hatékonyságnövelést lehetett elérni, azaz nagyon gyors megtérülést hozott az adatok felhasználása – már akkoriban a kedvező energiaárak mellett is.

Másik érdekes történet ugyanitt az, amikor egyik ügyfelünknél a nyári időszakban jelentős kötbért kellett fizetni a szerződött árammennyiség időszakos túllépése miatt. Okos mérővel, perces bontásban azonnal látszott, hogy nyáron minden reggel munkakezdéskor történik ez a túllépés – jó kávékkal indul a nap, a teafőző is dolgozik szépen és persze a berendezések bekapcsolásakor maximum fogyasztással indulnak mind. Ekkor az ügyfélnek annyit javasoltunk, hogy kapcsolja ki a központi klímát 30 percre ebben az időszakban és azonnal vissza is csúszott a szerződött áramfelvételi szint alá, elmúlt a kötbér azonnal.

Harmadik példaként egy nagyon egyszerű eset az, amikor pl. szivárog egy vagy több WC, esetleg egy csőtörés van az épületben. Amíg ezt otthon még könnyen észrevesszük, egy nagy ingatlanon ez koránt sem ilyen egyszerű. A mérők okosításával, óra, 10 perc vagy perc alapú méréssel azonnal láthatóvá válik, ha sosem megy le a vízfogyasztás nullára, azaz valahol, valami szivárog. Jó esetben egy WC, egy csap, de rossz esetben egy csőtörés kezdi alámosni az épületet vagy valamelyik szerkezeti elemet teszi tönkre épp.

Ezek csak kiragadott élő példák, tapasztalatok, de ami ezeken felül is általánosan mindig látszik az az, hogy ha a fogyasztást pontosan ráterhelik a felhasználókra, valós költségallokáció alakul ki, akkor azonnal legalább 10%-kal visszaesik a felhasználás, tudatossá válik a zöldebb működés.

Mindezek alapja az, hogy tudjuk, hogy hol vannak a fogyasztóink, hol vannak a mérőink és lehetőleg minél pontosabban tudjuk azt is, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Az OrthoGraph üzemeltetési BIM itt nem maga a megoldás, hanem csak az a szükséges eszköz, ami lehetővé teszi magát a megoldást, azaz még egy mérési rendszer kialakítása szükséges lesz (megint csak kiemelendő, hogy akár percek/órák alatt is kialakítható), vagy akár intelligenssé kell tenni az adott ingatlanokat.

Bejárásos karbantartási hibajegyek

A hibás, vagy nem karbatartott berendezések (pl. légkezelő eltömődött szűrővel, nem rendesen záró szelep, “eltűnt” radiátor szelep stb.) hamar jelenetős energiafelhasználóvá válnak. Nemcsak többe kerül általuk az üzemeltetés, de a szolgáltatási szint is hamar elkezd zuhanni miattuk. Túl hideg vagy túl meleg lesz, rosszabb esetben nem lesz elég a friss levegő szállítás és a magas CO2 szinttől a kollégák is elálmosodnak, esetleg rosszul lesznek.

Amennyiben a fontos karbantartási pontok egyedi, lehetőleg RFID azonosítókat kapnak, melyet az OrthoGraph rendszerrel egyszerűen lehet felvenni az üzemeltetési BIM digitális ikrébe, akkor máris kialakítható egy rendszeres bejárás, aminek keretében a karbantartók könnyen rögzíthetik, hogy hol látnak anomáliákat. Ezen felül mi is biztosak lehetünk abban, hogy a kollégák valóban ott jártak a berendezéseknél és nemcsak a papírra került fel valami.

Itt is az üzemeltetési BIM csak alapot ad egy munka jobb minőségű elvégzésére, de ebben a példában a létesítménygazdálkodási szoftver lesz az, amivel a bejárás feladata tervezhető, ellenőrizhető és a hibajegyek rögzíthetők.

Végszó

Ezek csak kiragadott példák arra, hogy adatok birtokában közvetlenül az ingatlanok energiafelhasználása hogyan csökkenthető nagyon gyorsan és nagyon számottevően. Mi nap mint nap meglepődünk, hogy ügyfeleink milyen kreatív módon nyernek újabb hasznot a meglévő üzemeltetési BIM állományaikból és tanulunk belőle, támogatjuk őket esetleges hiányzó funkciókkal.

Meg kell említeni azt is, hogy az előállt OrthoGraph üzemeltetési BIM rendszer, a létesítménygazdálkodási rendszer, a mérőóra adatgyűjtő, energiamenedzsment, elemző vagy automatizálási rendszerek nemcsak az energiafelhasználásra és megmaradt energia értékesíthetőségére vannak jó hatással, hanem ezeket az adatokat újra felhasználva felújításra, alvállalkozói szerződések ellenőrzésére, ingatlan hasznosítás optimalizálására is azonnal lehetőséget adnak. Így általában nemcsak az energiaár növekmény, de annál jóval több is megspórolható, vagy akár többlet bevétel is elérhető egy jobb ingatlangazdálkodással, jobb szolgáltatási szintek mellett – és mindez fenntarthatóbb üzemeléssel annál, mint ahogy ma történik.

Lépjen velünk kapcsolatba

a hírlevelünkre

OrthoGraph