OrthoGraph© AI Maintenance

A gyártás folyamatos működésének záloga

A nagy gyárak legnagyobb kockázata a nem tervezett leállás. Már néhány óra kiesés is több százezer eurós veszteséget jelenthet – sok esetben ez a szám eléri a milliós nagyságrendet is. A gyártósorok újraindítása is gyakran problémás: sokszor nem sikerül elsőre, ami további időveszteséggel és selejt gyártásával járhat. Mindez akkor következik be, amikor a berendezések állnak, a termelés leáll, és nincs pontos, gyorsan hozzáférhető információ az eszközről, illetve annak karbantartási múltjáról.

Kiknek szól az OrthoGraph AI Maintenance?

Gyártócégeknek, ahol:

  • Legalább 4 fő karbantartó dolgozik.
  • A leállási költség óránként több tízezer–százezer euró, esetenként milliós nagyságrendű.
  • A tudás a karbantartók fejében él, és a fluktuáció, nyugdíjazás, betegség vagy szabadság miatt ez elveszhet.

Ügyfélproblémák – és a megoldásunk

1. Nem tervezett leállások költsége

Probléma: Óránként több 100.000 EUR kiesés.

Megoldás:

Képzelje el, hogy egy olajfoltot vesz észre a gép alatt. Ahelyett, hogy a megfelelő emberre kellene várni, a karbantartó azonnal megkérdezheti az AI-t: „Ez normális ennél a gépnél?” Az AI átnézi a teljes dokumentációt és karbantartási előéletet, majd válaszol: „Általában nem jellemző ennél a típusnál, de ennél a konkrét gépnél már több hasonló eset is előfordult. A megszokott eljárás szerint így és így kell kezelni.” Így a probléma azonnal kezelhető – még akkor is, ha a gépet nem ismeri a jelenlévő munkatárs. Emellett az integrált Operational BIM lehetővé teszi a helyszíni navigációt is, valamint biztosítja, hogy a karbantartó közvetlenül elérje a géphez kapcsolt dokumentációkat is. Ezek lehetnek például:
  • egy csatolt fotó, amikor a gép legutóbb még nyitva volt – ez segíti annak eldöntését, milyen anyagot és eszközt kell magával vigyen,
  • szétszerelési és összeszerelési videó – mivel a gyárakban jellemzően hasonló típusú gépek vannak, egy rövid, másfél perces videó is jelentősen gyorsíthatja és biztonságosabbá teheti a munkát,
  • fotó a gép adatlapjáról, amely segíti a karbantartási művelet előzetes megtervezését,
  • vagy akár egy hangfelvétel a gép üzemi zajáról, amely alapján már a helyszíni bejárás során észlelhető lehet egy kialakulóban lévő hiba.

2. Tudásvesztés fluktuáció vagy nyugdíjazás miatt

Probléma: A karbantartási és gyárismeret csak a kollégák fejében él.

Megoldás:

Az OrthoGraph AI Maintenance a karbantartási tudás digitalizálásával és folyamatos frissítésével szünteti meg a személyfüggőséget.
  • Az AI által feldolgozott teljes dokumentáció és eseménytörténet biztosítja, hogy bármely karbantartó azonnal megértse a berendezés működését, hibáit, és tudjon beavatkozni – függetlenül attól, hogy korábban dolgozott-e a gépen.
  • Az Operational BIM-et a helyszínen tartják frissen a karbantartó kollégák, ott és akkor, amikor a változások történnek.
  • Az így kialakuló, állandóan naprakész digitális modell lehetővé teszi a „Single Source of Truth” – azaz az igazság egyetlen forrásának – felépítését.
  • Ez az adatbázis megbízható adatszolgáltatást nyújt minden külső rendszernek, amelynek épület- vagy berendezés-információra, grafikus megjelenítésre vagy színezésre van szüksége.
  • A karbantartási előélet és a berendezések pontos elhelyezése együtt lehetővé teszi, hogy bármilyen megfelelő szakképzettséggel bíró karbantartó olyan minőségben és sebességgel végezze el a munkát, mintha a gép specialistája tenné azt.
  • Fontos: a munka végeztével minden változást rögzíteni kell, ha szükséges, fotókkal is frissítve az Operational BIM modellt – így marad hosszú távon is naprakész és megbízható a rendszer.

3. Lassú reakció kritikus hibák esetén

Probléma: Csak az adott berendezést ismerő kolléga tud segíteni.

Megoldás:

Az OrthoGraph AI Maintenance minden karbantartónak azonnali támogatást nyújt – akár előzetes helyismeret nélkül is.
  • Az AI azonnal válaszol a karbantartó kérdéseire,
  • és szükség esetén karbantartási tervet is generál a berendezés dokumentációi, előélete és egyéb paraméterei alapján.
  • A karbantartó az Operational BIM modellben egyből látja, hol található a berendezés, így gyors és pontos helyszíni navigáció válik lehetővé – akár egy ismeretlen csarnokban is.
  • A géphez csatolt fotók, leírások és egyéb dokumentációk alapján előre eldönthető, hogy milyen anyagot és eszközt kell magával vinnie, így:
    1. elkerülhető egy plusz kör a helyszín és a raktár között,
    2. és lerövidül a teljes hibajavítási idő, miközben nő a hatékonyság.

4. Lassú tervezési folyamat új gyártósorokhoz

Probléma: Az aktuális állapot felmérése hiányzik, így késik a gyártási tervezés vagy a tendereztetés.

Megoldás:

Az OrthoGraph digitális iker segítségével az aktuális állapot azonnal rendelkezésre áll, nincs szükség külön helyszíni bejárásra vagy rajzfelmérésre.
  • Az adatok CAD formátumban exportálhatók az áttervezéshez, így a mérnökök azonnal dolgozni tudnak az új elrendezésen.
  • Excel formátumban is elérhetők, ami lehetővé teszi a gyors és átlátható elemzést, költségbecslést és tendereztetést.
  • Ezáltal az új gyártósor vagy termelési kapacitás lényegesen gyorsabban elindítható, ami piaci előnyt jelent – különösen pályázatok vagy új megrendelések elnyerésénél.

5. Nem optimalizált helykihasználás

Probléma: Sok gyártóüzemben nem látható pontosan, hogy új gyártósor elfér-e a meglévő térben, vagy új csarnokra, épületrészre lesz szükség. Emiatt gyakoriak a felesleges és költséges beruházások, amelyek hosszú távon is terhelik a működést.

Megoldás:

Az OrthoGraph digitális iker pontosan mutatja, hol van még kihasználatlan tér, és lehetőséget biztosít arra is, hogy:
  • digitálisan, néhány mozdulattal áttervezhessük a meglévő gyártósorok, berendezések vagy akár válaszfalak elrendezését,
  • így kényelmesen és gyorsan felmérhető, hogy van-e olyan új elrendezés, amellyel a meglévő térben is megvalósítható az új gyártósor elhelyezése.

Ezáltal:

  • megelőzhető egy új épület vagy csarnok szükségtelen kivitelezése,
  • gyorsabban elindítható az új termelés, mert már az elrendezés is rendelkezésre áll,
  • és mindez jelentős versenyelőnyt ad, például pályázatok esetén, ahol az nyer, aki előbb tud gyártani.
Ezzel időt nyerünk – így akár ügyfelet is –, és jelentősen növeljük a vállalat profitabilitását, hiszen egy új épület nemcsak egyszeri beruházási költség, hanem tartós fenntartási teher is: fűtés, karbantartás, takarítás, őrzés-védelem – mind állandó kiadások, amelyek hosszú távon terhelik a működést.

6. Biztonságos és ellenőrzött karbantartás minden helyszínen

Probléma: Elmaradnak tervszerű, megelőző karbantartások, vagy azokat nem a megfelelő gépen végzik el a kollégák, így garanciavesztés, nem tervezett gépleállás történik.

Megoldás:

A legtöbb karbantartási rendszer nem vagy csak korlátozottan nyújt térbeli információt. Így a gépek, helyiségek, sőt a karbantartási pontok beazonosítása nehézkes – főleg új munkatársak számára. Az OrthoGraph rendszer részeként elérhető 3D digitális iker valóban „működő modellként” szolgál a karbantartáshoz:
  • A karbantartási pontok megjeleníthetők és kiválaszthatók akár mobilon, akár böngészőből – 2D vagy 3D nézetben is.
  • Minden egyes gépre, helyiségre, pontra egy kattintással elérhetők:
    1. karbantartási előzmények,
    2. a jövőben tervezett feladatok,
    3. a hozzájuk tartozó dokumentumok és fotók,
    4. valamint az AI-asszisztens is közvetlenül kérdezhető az adott elemre vonatkozóan.
  • Az eszközválasztás gyors és vizuális, nem kell keresni vagy kódok alapján találgatni.
  • QR-kód vagy RFID azonosítás után a rendszer ellenőrzi is, hogy valóban a megfelelő eszköznél történik a beavatkozás – sőt azt is tudjuk, hogy mikor történt és meddig tartott az.
Ez nemcsak kényelmesebbé teszi a napi munkát, hanem csökkenti a hibázás lehetőségét is, hiszen a feladatot mindig a megfelelő helyszínen, a megfelelő eszközön végzik el.

Miért válassza az OrthoGraph AI Maintenance rendszert?

  • Nemcsak dokumentál, hanem gondolkodik is – a mesterséges intelligencia valódi tanácsadóként segíti a munkát.
  • Tudásközpontot épít a karbantartási pontokhoz, nem emberekhez kötötten.
  • Integrálható a már használt rendszerekhez (pl. Maximo, Planon) – vagy akár önállóan is használható.
  • Gyors bevezetés, alacsony betanítási igény, valós eredmények akár napokon belül.

Az OrthoGraph AI Maintenance a professzionális technikai karbantartás új szintje. Építsen stabil, jól dokumentált, intelligens karbantartási rendszert – mielőtt a leállás kényszeríti rá..

Lépjen velünk kapcsolatba

a hírlevelünkre

OrthoGraph